varhato eredmenyek 1

Elsimeréseink

Több száz konzultációt, több mint száz ügyeleti napot tartottunk már munkahelyeken. Egyik fontos referenciánk a 2014-es Egészséges munkahelyek  - kezeljük a stresszt kampány, melyet a Lélek-boxutca programunkkal nyerte meg a Chinoin Zrt.

A törődés anyagilag is kifizetődik. A kutatások szerint a munkahelyi egészségfejlesztésbe fektetett összeg négyszeres hasznot hoz a cégnek. Ha ilyen jellegű kimutatásra nincs is módunk, de a munkánk eredményeinek mérése nagyon fontos lépés számunkra is. Mivel a rendszeres hosszútávú jelenlétben hiszünk, amit rugalmasan töltünk fel igény szerint programokkal, különösen fontos a tervezés és a lépések követése. Csapatunk ezért projektmenedzseri eszközöket használ a pszichológiai programok tervezésére és adminisztrálására, mellyel nagyobb követhetőséget biztosít megrendelőinek. Visszajelzést adunk arról a programgazdának, hogy hány főt értünk el a különböző programfajták alkalmával, illetve milyen témákban látunk javulást. 

 

Mérhetőség

varhato eredmenyek 2

A lelki munkát  számokban és konkrét visszajelzésekben is igyekszünk rögzíteni. A program kialakítása során a megrendelővel közösen választjuk ki azokat az indikátorokat, amelyek alapján követjük, mérjük a munkánk hatékonyságát. Ezek lehetnek közvetlen indikátorok, mint például:

  • Részvételi adatok (elérési szám, egyéni konzultációk száma, önként jelentkezők száma, csoportok száma és számossága, foglalkozások száma)
  • Elégedettségi felmérés
  • Egyéni és csoportos visszajelzések
  • A program elején és végén, egyénileg vagy csoportosan kitöltött kérdőív.

Áttételesen azonban több szervezeti mérőszámra is hatunk, de ezek hatása nehezen mérhető, mi közvetett indikátoroknak nevezzük (ezek esetében egyéb szervezeti tényezők és külső körülmények is szerepet játszanak):

  • Kérdőíves visszamérés a stresszfelmérés után (3 évente kötelező pszichoszociális kockázatok egyes tételei - együttműködés, légkör, kollegiális kapcsolatok)
  • Táppénzes napok száma
  • Kieső idő mértéke
  • Fluktuáció
  • Átfutási idő.

 

varhato eredmenyek 3Tapasztalható változások

6 éves tapasztalatunk alapján azt látjuk, hogy a rendszeres programjaink a gördülékenyebb munkafolyamatokban is segítenek. Mivel a kapcsolatokra hatunk, így a belső fogaskerekek könnyebben forognak.

A programunk eredményét számunkra az alábbi tapasztalható változások is közvetítik:

  • a kollégák egyre nyitottabbak a velünk való beszélgetésekre, kialakul a bizalom.
  • egyre több az önként jelentkező, élnek a fejlesztés lehetőségével.
  • egymást bíztatják a részvételre, észreveszik, ha másnak szüksége van segítségre vagy változtatásra.
  • idézik a program során tanultakat a folyosón, a munkamegbeszélések során.
  • a nálunk megfordultak sikeresen változtatnak, elmesélik a hatást.
  • a vezetők és a beosztottak is visszajelzik, hogy kevesebb feszültség nehezíti a munkát.
  • jobb a munkahelyi légkör, nagyobb az empátia egymás iránt, toleránsan kommunikálnak egymással.
  • a vezetőknek eszübe jut, hogy elküldje egy kollégáját hozzánk, mert aggódik az állapotáért.
  • csoportok kérik a lelki hátterű segítséget az együttműködésben.
  • szervezeti szintű egészségközpontú programok, protokollok kerülnek bevezetésre.

 

© 2017